2013. május, Szlovákia - Betlér, Krasznahorkaváralja, Rozsnyó
1. Betlér (Betliar)
Andrássy kastély, mely Rozsnyótól 5 km-re északra található
 |
|
Az 1568-as tordai országgyűlés után János Zsigmond egész falvakat adományozott oklevéllel az őt hűségesen szolgáló főembereknek. Egy 1569-es keltezésű oklevéllel Andrássy Mártonnak és fiának Péternek adományozta Csíkszentimre helységet és a csíkszentkirályi jobbágy részjószágot. Ettől kezdve használják a csíkszentkirályi előnevet. Péter 1575-ben a krasznahorkai vár kapitánya lett, majd hűséges szolgálataiért 1585-ben örökös adományul kapta a várat. Innen ered a második, krasznahorkai előnév. A Rákóczi-szabadságharc idején a család két részre szakadt, amikor a kurucok és a labancok oldalán is harcoltak. A család, a két testvér (István és György) szétválásával a betléri és a monoki ágra szakadt. A 18. században érdemei elismeréséül mindkét ág grófi címet kapott. A betléri ágnak három kisebb ága volt, a homonnai (megalapítója Andrássy Aladár), a tőketerebesi (megalapítója Andrássy Gyula) és a betléri főág (megalapítója Andrássy Manó). (Forrás: Wikipédia)
A bejegyzés képanyaga ezen utóbbi betléri főág által létrehozott és hátrahagyott egykori felvidéki (gömöri), ma szlovákiai emlékek egy részét mutatja be.
 |
Az Andrássy család a hagyomány szerint
Andorás a honfoglaló magyarok egyik vezérének a leszármazottja volt |
 |
| A várkastély ma Szlovákia egyik leglátogatottabb műemléke, 1994-ben Europa Nostra díjat kapott |
 |
| Az Andrássyak 1945-ig, az államosításig éltek itt |
 |
| Egy korábbi kastély alapjait felhasználva a 18. század elején reneszánsz.barokk stílusban épült |
 |
| Családi ős-galéria a bejárat utáni előcsarnokban |
 |
| A kastély lépcsőháza és előcsarnoka |
 |
A berendezés, bútorok, festmények, műgyűjtemények
1945-től szinte változatlan, eredeti formájukban tekinthetők meg |
 |
| Lépcsőházi falfestmények |
 |
| A csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy nemzetség |
 |
| Földszinti műgyűjtemények |
 |
| Mikronéziai emberfej |
 |
| Kitömött grizzlymedve preparáció |
 |
| Afrikai elefánt maradvány |
 |
| Korabeli konyhai eszközök |
 |
| A kastély étkészletei |
 |
| Az étkező szalonban Nádasdy huszárok portréi láthatók |
 |
| Vadász trófea gyűjtemények |
 |
| Lépcsőház 2. emeleti része faragott díszkorláttal |
 |
| Sissi emlékszoba |
 |
| Szalonok |
 |
Keleti szalon
 |
| Vörös szalon |
|
 |
| Fajanszkályha |
 |
| Hálószobák |
 |
| Barokk történelmi könyvtár mintegy 15 ezer kötettel |
 |
Mai formáját 1880 körül érte el,
amikor Andrássy Manó 4 saroktornyot építtetett hozzá és eklektikus vadászkastéllyá vált |
 |
A kastélyt mintegy 70 ha nagyságú angol díszpark övezi,
szerepel a világ művészetileg és kulturálisan értékes történelmi kertjei között |
 |
Rotunda a főbejárat mellett
2. Krasznahorkai vár
|
 |
A vár 1575-től mindig Andrássy birtok volt, ekkor lett várkapitány Andrássy Péter
és vele kezdődött a család négy évszázados felvidéki története |
 |
| Rozsnyótól 6 km-re keletre található,1320-ban említi először oklevél |
 |
| 2013-ban az előző évi tűzvész miatt 15 millió eurós felújítás történt |
 |
| Itt forgatták 1976-ban Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma című regényének tévéfilm változatát |
 |
A vármúzeumban fegyver- és bútorgyűjtemény, festmények
és Franciska ereklye-múzeum is megtekinthető volt a felújítás előtt |
 |
| Gömöri táj a várhegyről |
 |
| Krasznahorkaváralja |
3. Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie) - Andrássy Mauzóleum
 |
| Andrássy Franciska és Dénes mauzóleuma |
 |
| Az egyedülálló szecessziós műemlék 1904-ben épült |
 |
| Andrássy Franciska síremléke |
 |
| A mauzóleum kupolája alulnézetből, 9 kg arannyal díszítve |
 |
| A parkban van kedves tacskó kutyusuk szobrának másolata 20 éven keresztül volt hűséges társuk |
4. Rozsnyó (Roznava)
 |
| Ferences templom és püspöki székesegyház |
 |
| Andrássy Franciska (1838-1902) emlékműve |
 |
| A főtér a legnagyobb középkori tér Szlovákiában |
 |
| Őrtorony (tűztorony) - Rozsnyó szimbóluma |
 |
| Városháza |
 |
| Az irgalmasrend zárdája |
 |
| Copf stílusú püspöki palota erkélye |
 |
| Gótikus jegyeket viselő polgárház |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése